EAR ENSEMBLE
 

1933. március 1-én született Budapesten.
Zeneszerzői tanulmányait 1950 és 1958 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Viski János és Szabó Ferenc növendékeként végezte. 1957-től 1960-ig zenei tanársegédként dolgozott a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd 1966 és 1984 között zenei tanácsadóként működött az Állami Bábszínháznál. 1961-ben díjat nyert a ludwigshafeni zeneszerzőversenyen Concerto per archi című művével. 1973-tól adjunktus, később docens, majd egyetemi tanár a Zeneművészeti Főiskola Kamarazenei Tanszékén. 1970 és 1990 között különböző nemzetközi zenei versenyek zsűrijének elnöke, illetve tagja (kürt, trombita, rézfúvós kamarazene, oboa, zeneszerzés, kórus). Vendégelőadóként a következő egyetemeken tartott előadásokat: University of Colorado (1973), CNM Mexico City (1985, 1987), New Mexico State University (1988).

1978-tól 1990-ig a Magyar Zeneművészek Szövetsége Főtitkáraként tevékenykedett. 1984 és 1988 között tagja volt az Új Zene Nemzetközi Társaság (ISCM) Végrehajtó Bizottságának. 1990-től 1994-ig a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC-UNESCO) Végrehajtó Bizottságának tagja. 1958-ban Magyarországon elsőként publikált az elektronikus zenei stúdió felállításának fontosságáról. 1974 óta folyamatosan résztvesz a HEAR Stúdió munkájában szalag- és élő elektronikus zenei művekkel. A tanárként és zeneszerzőként egyaránt aktív művész vre-je sokszínű és változatos: az operától a szimfonikus és kamaraműveken át az elektroakusztikus zenékig terjed. Művészetét a színpad iránti erős affinitás jellemzi, dramaturgiai érzéke legabsztraktabb instrumentális darabjaiban is megmutatkozik.

Zeneszerzői munkásságának elismeréseként 1968-ban és 1975-ben Erkel-díjat, 1985-ben Érdemes Művész címet, 1994-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2005-ben Artisjus-díj kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át.

Láng István